A szlovák partnerszervezet képviselője, Dr. Poór József rendkívül izgalmas és egyedi előadást tartott a miskolctapolcai műhelytalálkozón. Előadásában kitért a XXI. század folyamatosan változó világának kihívásaira, úgymint a rohamos technológiai fejlődés hozta állandó bizonytalanság, az eltérő generációs igények, a döntési folyamatok összetettsége és bonyolultsága, valamint az erőforrásainkkal való hatékony gazdálkodás. Ez utóbbi témakör, vagyis az egészségmegőrzés, mint az erőforrásainkkal való gazdálkodás egyik legkényesebb területe alkotta előadásának központi témáját, hiszen az egészség a legnagyobb értékünk.
A jóga, mint testi, lelki elixír számtalan pozitív hatását mutatta be. A jóga mozgás, egészségmegőrzés, gyógyulás, önmegismerés, szellemi fejlődés is egyben, ezáltal előremozdítja életünket.
Előadásában hangsúlyozta, hogy egyre több munkáltató ismeri fel az egészségmegőrzés, a prevenció szerepét, és helyezi előtérbe a munkahelyi egészségmegőrző programokat.
A hagyományos munka-, és egészségbiztonsági formák mellett, tehát egy új típusú, a munkaidőn átnyúló, és azon túl is gondoskodó vállalati szemlélet van felvirágzóban, amely erősíti a munkáltató és a munkavállaló kölcsönös és etikus elköteleződését, az egészséges munkaerő megtartását, az employer brand felépítését, megerősítését a munkaerőpiacon. Hiszen az alkalmazottak testi-lelki egészségi állapota hatással van a munkavégzés hatékonyságára, ezen keresztül a vállalat eredményességére.