A 05.02-ei tanulmányút helyszíne a Miskolci HR Klub aktuális ülése volt. A HR Klub megalakulásának célja, hogy az elméleti- és gyakorlati szakemberek összekapcsolódásával, egy erős szakmai közösség alakuljon ki, melynek tagjai tapasztalatcsere, tudásmegosztás, konferenciák, műhelymunkák és egyéb HR események szervezése útján kölcsönösen segítik egymást.
A helyi humán szervezetek és a társadalmi felelősségvállalás mellett elkötelezett vállalatok képviselőin kívül a szervezet 05.02-ei ülésén részt vettek a magyar megvalósító szervezet, az Européer alapítvány képviselői, a szlovák partnerszervezet képviselője Dr. Poór József, illetve a román partnerszervezet képviselője Kerekes Kinga is.
A szakmai rendezvényen lehetőség nyílt a Project Life Management Program részletes bemutatására, melynek során a házigazda szervezetek több ponton is együttműködési lehetőségeket térképeztek fel. A helyi humán szervezetek és vállalatok vezetői kitértek ugyanis a jelenlegi munkaügyi helyzet egyik talán legnagyobb problémájára, a szakképzett munkaerőhiány okainak megvitatására. A PLM program szervesen kapcsolódik a témához, hiszen egy olyan komplett rendszert ad a vállalati képzéseken keresztül, illetve közvetlenül a munkavállalók kezébe, melynek segítségével elsajátíthatja a munkaerő-piaci integrációhoz, érvénysüléshez szükséges nélkülözhetetlen kulcskompetenciákat.
Ezenkívül az Alapítvány képviselői a társadalmi felelősségvállalás tükrében bemutatták a PLM program speciális célcsoportjának, a leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci felzárkóztatásának, integrálásának képzési lehetőségeit a projektmenedzsment széleskörű eszköztárának és módszereinek segítségével.