Komáromi műhelymunka az Ökosys Zrt-nél

2019 Blog, Egyéb

A júliusi műhelymunka megtartására Komáromban került sor, melyen a kedvezményezett EUROPÉER Alapítvány képviselője, a szlovák partner szervezet, a Selye János Egyetem képviselője, valamint a házigazda szervezet, az Ökosys Zrt. munkatársai vettek részt.
Az Ökosys Zrt. alakulása óta nagy figyelmet fordít a környezetvédelemre. Ennek eredményeként 2014-ben megalapította az Ökotermék márkát. Az Ökotermék márkajelzéssel ellátott, a vállalat által gyártott és forgalmazott termékcsoportok 100%-ig lebomló helyettesítő alternatívái a piacon jelenleg elterjedt műanyagoknak. Termékei olyan alapanyagokból készülnek, mint a cukornád, pálmalevél, PLA, fenntartható erdőgazdaságból származó papír vagy fa, melyek mind-mind 100%-ig komposztálhatók, az előállítási folyamat során pedig kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a környezeti terhelést minimalizálják.
Ennek kapcsán a cég rendszeresen tart a környezetvédelemmel kapcsolatos szemléletformálási, képzési programokat, melynek középpontjába a fogyasztó környezettudatos döntéshozatalát helyezi.

A PLM a tudatos életvitel koncepciójával járulhat hozzá ehhez a szemléletformáláshoz, a felnövő generációk tudatosságra nevelésével – legyen szó pénzügyi tudatosságról, vagy akár környezettudatosságról – vagy olyan képzési csomagok összeállításával, melyek a projektmenedzsment eszközök és módszerek alkalmazásával segítik gondolkodásmódunk formálását. A tudatosan és felelősen gondolkodó fiatal és érett generációk kicsi, de határozott lépésekkel fenntarthatóvá tehetik a gazdaságot, az ipart, és a környezet egészét egyaránt.