Sikeresen lezajlott az első workshop

2018 Blog

Az eredményes kick-off meetinget követően, 2018. január 27.-én sort kerítettünk az első közös műhelymunka megrendezésére is, melynek helyszíne szintén Zalakaros volt. Első workshopunkon mind a négy nemzetközi partnerünk képviseltette magát, így lehetőség nyílt egy közös brainstormingot követően tisztázni minden kérdéses pontot.

Így minden partner számára világossá vált, hogy a projekt-alapú életszervezés, életvezetés, a projektmenedzsment technikák mindennapjainkban való alkalmazásának lehetőségeiből adódó szemléletmód váltás mennyi fejlődési irányt jelenthet, mind a közoktatás, mind a munkaerőpiac, mind a work-life balance területén.

A projekt keretében külföldi partnereinknek el kell készíteniük egy 10-30 oldal terjedelmű áttekintő összegzést arra vonatkozóan, hogy mik a külföldi tapasztalatok a projektalapú oktatás, illetve a projektszemlélet magánéletben való alkalmazásának gyakorlatában.

Ezen nemzetközi tapasztalatok és jó gyakorlatok fogják képezni az alapját annak a piacfeltáró kutatást célzó kérdőívnek, melyet egységesen – az eredmények összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében – egyetemi hallgatókkal fognak kitöltetni nemzetközi partnereink.

A kutatás eredményeiből szöveges zárótanulmány készül magyar és angol nyelven.

Az első műhelymunka során az összegző tanulmány elkészítésének feltételei és tartalmi elemei kerültek megvitatásra, valamint a külföldi partnerek által teljesítendő feladatok pontos határidejét tűztük ki.