Az álom, mint flow
A közelmúltban az álmodozás jelenségével foglalkozó kutatások zöme a jelenséget, mint költséges kognitív funkciózavart tünteti fel, azonban az egyén szemszögéből az álmodozás az életben való eligazodást segítő, rövid- és hosszú távú jutalmat egyaránt magával hordozó tevékenység, legyen az tudatos, vagy spontán folyamat. Ébren töltött időnk csaknem felét töltjük vele, ezért nem mindegy, hogyan álmodozunk.
Az álmodozás jelenségét illetően konszenzus uralkodik a kutatók között; amikor külső feladat vagy inger hiányában figyelmünk befelé fordul, és szembe találja magát gondolatok, érzések, képek szüntelen áramlataival, melyek látszólag teljes összevisszaságban csaponganak fejünkben. Azt illetően, hogy a jelenség milyen funkciót tölt be elménk működésében, már korántsem ekkora az egyetértés, nincs egységes definíció, többféle elnevezéssel találkozhatunk: álmodozás, feladatfüggetlen képáramlás, spontán kogníció, öngenerált gondolatok stb..
Kutatások során viszont az is világossá vált, hogy ébren töltött időnk csaknem felét (47%) töltjük ezzel a tevékenységgel. Joggal tehetjük fel a kérdést, ha az álmodozás tényleg ilyen hasztalan, akkor miért töltünk ennyi időt vele? Már igen korai kutatási eredmények is abba az irányba mutattak, hogy az ábrándozás és minden fantáziatevékenység kulcsfontosságú építőköve az egészséges lelki működésnek. Az elmúlt évtizedekben egyértelmű összefüggést találtak egy sor készséggel és személyiségvonással, mint például az impulzuskontroll, a kreativitás, az összetett gondolkodás képessége, a kíváncsiság, a problémamegoldás vagy akár a tervezés.